A 48’-as hősökre emlékeztünk

A 48’-as hősökre emlékeztünk

„Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Csöngei Gábor polgármester az 1948-49-es forradalom és szabadságharc 170-edik évfordulóján ünnepi beszédében a tizenkét pont bevezető mondatát emelte ki. 1848-ban a függetlenség, a szabadság kivívása és a polgári haladás volt a tét. A március 15-i ünnep történelmi örökséget jelentő gondolatai azok, melyekkel ma is minden társadalmi réteg azonosulni tud, melyek erőt adnak, utat mutatnak a közösség számára. – fogalmazta meg. Az evangélikus templom melletti téren tartott ünnepségen részt vett dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő, Gerecs István rendőr alezredes, őrsparancsnok-helyettes, Dr. Gregositsné Fehér Ildikó alpolgármester, Domonkosné Kovács Hajnalka, Csongrádi Endre képviselő testületi tagok.

Csöngei Gábor beszédében felidézte a márciusi ifjak történelmi szerepvállalását, a szellemi örökséget, melyet az utókorra hagytak, és a jövőbe vetett hitet, mellyel előretekintettek. 48’ öröksége nem a múlt, ma is kitörölhetetlen része az életünknek. – mondta. A tettek számítanak, a felelősséggel vállalt döntések és az ezek megvalósításához tett közös erőfeszítések. Ez a hétköznapi teendőinket is meghatározza. A jövőt lépésről lépesre építhetjük fel. Az útépítés az Ifjúság utcában, az óvoda, vagy a háziorvosi rendelő felújítása, a faluközpont újjáépítése, az új piactér megvalósítása mind ennek a mérföldkövei lehetnek. Ezek megvalósításához elengedhetetlen a közösség összefogása. – fogalmazta meg.

Az általános iskolások ünnepi műsorukban a márciusi ifjakat szólaltatták meg, az ő gondolataikat adták közre, majd több más 48-as katonadallal kísérve a Klapka indulót énekeltek el. A felkészítő tanárok Bokor Lívia és Ruzsás Péterné voltak.

A műsor után a résztvevők rendőri és a helyi polgárőri biztosítás mellett vonultak ki a temetőbe, ahol megkoszorúzták Csáfordi János evangélikus lelkész és Barcza Sámuel nemzetőrök, valamint Boldizsár Vendel honvédhuszár sírját.

A templom melletti térre fáklyás felvonulással érkeztek, ahol a rendezvény a Szózat közös eléneklésével ért véget.

Sörösné Kolonics Erzsébet
(HCJD)