Régi tervük vált valóra: térfigyelő kamerarendszer Nagyalásonyban

gergo

dsc04942

Nagyalásony Község Önkormányzata önerőből valósította meg a térfigyelő kamerarendszer kiépítését a településen, melynek átadására a lakosság nagyszámú részvételével 2016. október 11-én került sor.
A kamerarendszer átadásán jelen volt Szoboszlai Tibor r. alezredes, az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője, Szappan Csaba r. alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője, Bakos András r. alezredes, a Devecseri Rendőrőrs parancsnoka, Gerecs István r. alezredes, Devecseri Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese, Kristóf János, a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke, Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal vezetője, Szarka Gyula jegyző, Kozma Sándor Dabrony polgármestere, Molnár Károlyné Somlóvecse polgármestere, a nagyalásonyi képviselő-testületi tagok, Burián Ernő Somló-Környéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke és Sánta Károly a Nyugalom Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgató.
Csöngei Gábor polgármester beszédében elmondta, hogy Nagyalásony Község Önkormányzata nagyon fontosnak ítélte a térfigyelő kamerarendszer meglétét, melynek megvalósítása több pályázat beadását követően sem sikerült. Régi tervük vált valóra az átadásra kerülő mintegy 4 millió forintos beruházást igénylő kamerarendszer önerőből történő megvalósításával. Elmondta továbbá, hogy távlati célként egy rendőr gépkocsi beszerzésére kívánnak pályázatot benyújtani, mellyel Nagyalásonyban és körzetében hosszú távra biztosíthatnák a nagyalásonyi körzeti megbízott helyben végezhető szolgálatát.
Szoboszlai Tibor felszólalásában üdvözölte Nagyalásony erőfeszítését. Gratulált ahhoz, hogy önerőből sikerült megvalósítani a kamera rendszer kiépítését. Elmondta, hogy bármerre jár, minden önkormányzatnak javasolja a térfigyelő rendszer kiépítését, mert annak megléte növeli a közbiztonságot és a lakosság biztonság érzetét.
Sánta Károly a kivitelező részéről elmondta, hogy a kamerarendszer a képviselő-testület és a helyi polgárőrség igényeinek felmérése alapján, a lakosság véleményének kikérését követően került kivitelezésre. A kamerák a településre bevezető utakat figyelik, valamint kamerák kerültek a kiemelten fontos területekre; az intézményekre, a temető környékére, a játszótér, és a Ludas-tó területére. A jogszabálynak megfelelően az adatkezelést a rendőrség végzi. Elmondta továbbá, hogy a Nyugalom Kft. nagy tapasztalattal rendelkezik a térfigyelő rendszerek kiépítése terén, a környező falvakban is végeztek már ilyen munkát (Dabrony, Somlószőlős, Tüskevár), ahol kamera rendszerek közmegelégedésre működnek. Sok sikert kívánt a további munkához.
A beszédeket követően Szoboszlai Tibor, Sánta Károly és Csöngei Gábor jelképesen átadták a kamera rendszert a nemzeti szalag átvágásával. A nagyszámú érdeklődőt kis ünnepség keretében látta vendégül az önkormányzat.
Cikk:
Szücs Tamás, Sörösné Kolonics Erzsébet
Fotók:
Szücs Tamásné
 

Megszakítás