Ők kaptak

Ők kaptak

Már akkor, amikor indultam az önkormányzati választáson, elhatároztam, hogy ha megválasztanak, a képviselői illetményem egy részét jótékony célra fogom felajánlani. Így is történt. A terveimnek megfelelően karácsonyra a 10 nagyalásonyi 6., 7. és 8. osztályos tanuló színházjegyet kapott a Hair c. zenés színdarabra (Sörösné Zsóka anyagi hozzájárulásával, amit még egyszer szívből köszönünk). Eredeti szándékom az volt, hogy a következő ajándékozás a falunapon fog megtörténni, ám az ismert helyzet miatt a falunap elmarad, így a gyerekek a bizonyítványukkal együtt kapták meg jutalmukat, összesen 50 000 Ft értékben. Mivel azt is eldöntöttem, hogy ezúttal nem mindenki egyformán részesül benne, csak az arra érdemesek, végül – miután a kollégáim véleményét is kikértem – hat gyerekre esett a választásom. Ők pedig a következők: a 6. osztályos Sikos Evelin és Varga Nóra, a 7. osztályos Sikos Dominik, valamint a 8. osztályos Nagy Gábor Ivó, Molnár Milán és Vánkos Kornél.

Aki ismeri őket, joggal gondolhatja, hogy nem mindenkinél az év végi bizonyítvány játszotta a döntő szerepet. Így is van, bár azt is figyelembe vettem, de csakis önmagukhoz mérten. Fontos szempont volt még, hogy az iskolai munkán túl valami mást is fel tudjanak mutatni, pl. versenyeredmények, sport- vagy művészi teljesítmény, példás szorgalom stb. illetve nálam az is sokat nyom a latban, hogy az illető gyerek jár-e templomba, részt vesz-e egyházi, ünnepi alkalmakon.

Azt is el kellett döntenem, ki mit és milyen értékben kapjon. Négyüket utalványokkal jutalmaztam – hogy a helyi vállalkozásokat is támogassuk –, amelyeket a Coop Vegyesboltban, a Ludas Kisvendéglőben és a Nemzeti Dohányboltban (természetesen szigorúan jégkrémre és édességre) lehet beváltani. Ketten pedig – Dominik és Nóri – pénzt is találtak a borítékban (az utóbbi 5 számjegyű összeget).

Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, és bízom benne, hogy sikerült nekik örömet szereznem. További sok sikert, de mindenekelőtt jó pihenést és vidám nyarat kívánok nekik nagy szeretettel.

Marton Lívia