Pazar program, jó hangulatú együttlét a nagyalásonyi falunapon

Az idén az eddig megszokottnál is több érdeklődő érkezett az államapító Szent István király emlékére rendezett falunapra. A helybéliek rokonai, ismerősei érkezésüket előszeretettel ütemezik erre az időpontra. A Ludas-tó szabadidőparkja benépesül a falubeliekkel, fiaikkal, lányaikkal, vejeikkel, menyeikkel, az unokákkal, és az elszármazottakkal, akikkel az alásonyi lakosok számára nagy öröm az ismételt találkozás. Természetesen a környékből és távolabbról érkezők is nagy szeretetre, színvonalas színpadi produkciókra és finom étkekre leltek.
Dr. Kovács Zoltán államtitkár beszédében a falunap jeles eseményét közösségteremtő erőként jellemezte, amikor mindenki talál egy kis szabadidőt az együttlétre.
 
Megkezdődött
 
A program az Ajka Városi Fúvós Zenekar és a mazsorettek felvonulásával kezdődött, az őket követő lovaskocsiról ifj. Czigler László és Csongrádi Endre önkormányzati képviselők az ébredőket házaiknál köszöntötték a reggeli pálinkával. Eközben a szabadidőparkban javában folytak az előkészületek a főzéshez Dr. Gregositsné Fehér Ildikó és Domonkosné Kovács Hajnalka képviselő asszonyok segítségével. A nagysátor árnyas oldalán kijelölt főzőhelyeken a Dabronyi Önkormányzat Képviselő-testületének csapata a vaddisznópörkölt, Somlótája Vadásztársaság részéről Pethő László és felesége (Kispirit), a szarvaspörkölt, Vándor Ottó (Tapolcafő) a csülök- és pacalpörkölt, a nagyalásonyi asszonyok sertéspörkölt készítésének láttak neki.
 
A megnyitó
 
Megnyitó beszédében Csöngei Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, a meghívott vendégeket. Örömét fejezte ki, hogy az elmúlt egy év elvégzett munkáját követően sokan jöttek össze, hogy ezen a napon együtt pihenjenek, szórakozzanak. Együtt emlékeztek meg azokról, akik már nem tudnak köztük lenni. Megköszönte a nyújtott támogatást a Somló Zrt.-nek, a Méz Kft.-neki, a Somló Hús Kft.-nek, a Somlótája Vadásztársaságnak, a Magyar Postának, és  munkáját mindazoknak, akik a rendezvény előkészítésében és lebonyolításban rész vesznek.
 
Dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő ünnepi beszédét Szabó Magda Szent István államalapítóhoz szóló gondolatainak tolmácsolásával kezdte. Kifejtette, hogy a település már az 1200-as években írásos emlékekben megemlítésre került, és Nagyalásonyként az 1500-as években olvasható volt, így történelme majdnem egy évezredre tekint vissza. Az évezredes munkáért hála illeti az országépítőket, és azokat a településépítőket, akik megalapozták Nagyalásony jelenét. Nagyalásonyban minden jelen van, ami egy települést élhetőségéhez szükséges; egy jól felépített iskola, gyermekóvó intézmények, az új konyha. Az elmúlt időben közel 250 millió forintos fejlesztésbe kezdtek a faluban; az önerőből elkészült 4 milliós kamerarendszeren keresztül a 60 milliós intézmény beruházásig, melyek a képviselő-testület és a polgármester tevékenységét dicsérik. A falunap alkalmat teremt a környező települések, az egyesületek, a helyi fiatalok, gyerekek megmutatkozására, és az egész napi szórakozásra. A hagyományos főzőverseny mellett a futball, valamint a zserbósütő versenyen is megmérik tudásukat a résztvevők. Kiemelte, hogy a polgármester és a képviselő-testület munkája az infrastruktúra fejlesztésén túl a közösségépítésről kell, hogy szóljon. A legfontosabb, hogy összetartó legyen a falu lakossága, segítsenek egymásnak, a rászorulóknak. Ha egy falu közössége ilyen, akkor megérdemli, hogy majd újabb több száz év múlva is megemlékezzenek róla. Minden jót kívánt a közösségépítő munkához, és sok vidámságot a nap folyamán, köszönetét fejezte ki a meghívásért.
 
A színpadon
 
Nagyalásony Község Önkormányzata nevében Kovács Valéria kulturális szervező ismertette a nap folyamán a közönségre váró programok sorát.
 
A színpadon Szalai Rozália verstrilógiával köszöntötte a falunapot, majd Szücs Dóra, a helyi énekes tánczenei előadásával örvendeztette meg a falubelieket. Nagy sikert aratott az Ajka-Padragkút Táncegyüttes, valamint az őket követő Country Sisters Noszlop, melynek nagyalásonyi és dabronyi tagjait a helyiek ismerősként üdvözölhették.
 
Gondolataiban az ünnep köréhez kapcsolódó ökumenikus istentiszteletet Árus-Kovács Gábor plébános, Baráth Júlia református, Pablényi Edina evangélikus lelkészek tartották.
 
Az jó ebédhez a jó hangulatot Sallai Jenő cigányprímás és hegedűművész és munkatársa biztosította, a zenés összeállításon túl a nótát kérő kívánságoknak is eleget téve. Az ebédre készült pörköltek természetesen közmegelégedésre tartottak számot.
 
A színpadi produkciók Takácsi Község civil csoportjainak bemutatkozásával folytatódtak, a Takácsi Kicsi Csajok és Skacok, a Kenderkóc Citerazenekar és a Takácsi Táncos Talpak előadásával. A nagysátor színpadán az érdeklődők estig találtak szórakozási lehetőséget. A közönséget a továbbiakban a Vinári Music Mix, Matteo Cammisa bűvész, Kira & Adrián mulatós dalai, Geleta Viktor és Ducza Nóra operett slágerei, a Shamila Szombathelyi Hastánccsoport táncbemutatója, majd a sztárfellépő B52 zenekar szórakoztatták.
 
A gyermekek kedvére
 
A gyermekek szórakoztatásáról a kézműves foglalkoztatók, így a kötélfonási, korongozási lehetőséggel gondoskodtak. A légvárakat – bár azokat a szeles idő miatt időnként leengedték –, a nap túlnyomó részében a gyermekek örömére szolgáltak. A Lufi bohóc és az arcfestő munkáját a gyermekek hirdették a kezükben hordott, és arcukon viselt alkotásokkal. A pónilovaglás és a sétakocsikázás szintén nagy kedvencként, az idén sem maradhatott el.
 
A büfét a Ludas Kisvendéglő és Fogadó, Betérő Vendéglő alkalmazottai adták, a nap folyamán megéhezők lángost, kürtős kalácsot, pattogatott kukoricát, továbbá vattacukrot, jégkását és fagylaltot vásárolhattak a kitelepülő vállalkozóktól, és persze játékot a gyermekeknek.
 
Sport és versenyek
 
A nagyobbak és felnőttek íjászversenyen, labdarúgó mérkőzéseken mérhették meg tudásukat. A csapatok közül a Steffl, az Öregek, az FC Ludas és a Rohamcsapat közül ez utóbbi nyerte meg a tornát. A zserbósütő verseny első helyezését Polgár Sándorné Császár Veronika kapta.
 
Kultúra és egészség
 
Boldizsár Zsolt devecseri festőművész kiállított képeivel visszatérő vendég a nagyalásonyi falunapon, a Dákai Batthyány Ilona fogyatékosok Otthona termékbemutatója szintén, mindkettő vásárlási lehetőséget biztosított. Az idén a Méz Kft. is bemutatkozott; kóstolásra, megvételre kínálta termékeit. A falunapok elmaradhatatlan részét képezi az egészségmegőrzési program, a Somló Környéki TKT Egészségfejlesztési Irodája szervezésében történő a vérnyomás és vércukormérés. „A hír a miénk!” Egyesület is állandó résztvevője a falunapoknak, az idén helytörténeti totóval – ehhez kapcsolódva reklámajándékokkal –, várták az érdeklődőket, melyet Szücs Tamás kutatásai alapján állított össze. Az egyesület standján Csöngei Judit és segítségei, Abigél és Kata csillámtetoválást végeztek a kicsik és nagyok által kiválasztott alakzatokat felhelyezve.
 
A záróprogram
 
Az egész napos rendezvényt a Leskovics Pirotechnika Kft. látványos, sok elemmel tarkított színes és izgalmas tűzijátéka zárta.
A falunap sok vidámsággal, jó hangulatban telt, a szervezőkre, a helyszínen résztvevőkre, a közönségre a lelkesedés volt jellemző, mindannyian örömteli napot tudhattak maguk mögött.
 
Sörösné Kolonics Erzsébet
(HCJD)

Több kép