Mezőgazdaság

Az Agrárminisztérium, Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság, mint EMVA Irányító Hatóság Közleménye a nem első forgalomba helyezésű, de első üzembe helyezésű járművek támogathatósága tárgyában

Jelen közlemény kiterjed a Vidékfejlesztési Program valamennyi felhívására, – a helyi felhívásokat is ideértve - mely lehetőséget biztosít forgalmi engedélyhez kötött mezőgazdasági jellegű közúti járművek (elsősorban erő- és munkagép) beszerzésére. Baráth Edina Marianna 2018-11-26T08:46:00Z
Kategóriák: Mezőgazdaság

Felhívás gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu létrehozására

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 89-91. §-a 2018. január 1-től kötelezővé teszik a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít. Baráth Edina Marianna 2018-11-06T15:18:00Z

Oldalak